2 Cellos

Reklámok

Félig Felnőtt

Katica Mikulas

Katicával, Lillussal melegszendvicsezünk

Ketchup?

Ott van.

Megkaphatom?

Odamászik érte. Ideadja, közli:

“Csak felnőtt nyomhat belőle. De te Lala félig felnőtt és félig lány vagy.”

Érdeklődöm:

“Miért csak félig?”

Lillus bekiabál:

“Mert még nem vagy feleségnél!”

 

Hát ezért.

Pánik

Ma halálfélelmem volt úszás közben.

Goggles

Ami azért fura, mert a hossz elejét még kifejezetten élveztem.

Egy kis tüdőkapacitás növelési feladatot kaptam Bogitól: mellúszás, öt tempó egy levegővel. Két hossz. A hármasból a múltkor már 6×1 hosszt nyomtam. Élveztem a kihívást és a megfelelést.

A mellúszás az az úszásnem, amiben már igencsak otthonosan érzem magam – a Balatont is így szeltem át. Nagyi tempóban úgy érzem, a világ végéig is tudnék menni. Olyan, mintha sétálnék. Lassan járok, tovább érek. Számomra ez a legkevésbé félelmetes az összes közül, hiszen a levegővételhez az úszás ciklikus ritmusához tökéletesen illeszkedő teljes fej-kint-a-vízből pozíció jár.

A gyorsnál még mindig kicsit para, hogy mikor és hogy veszek / kapok levegőt, ki is fújjam, hogy legyen hova venni, melyik oldalon, és még ötszázezer másik dolog, amire figyelnem “kell” – még.  Tudom, hogy ha már egyszer összeáll (VÉGRE), akkor sokkal könnyebb lesz, és nem fogok össze-vissza kapálózni meg lesüllyedni, és nyilván annyira elfáradni sem, ha már a parára nem pazarlok annyi energiát. Végül is: járni is megtanultam, pedig az se lehetett egyszerű.

De hát az úszásnál a víz az úr.

Elvégre nincs kopoltyúm.

Szófogadóan és elszántan indultam a (mell) 5 tempó/1 levegős feladatnak. Hatékonyan be tudom már osztani az erőmet, az első tempóval elég mélyre tudok menni, nem rugdalom a levegőt a víz felett (mint régen), rengeteg energiát pocsékolva. Élveztem, hogy sellő módra siklom a víz alatt. 🙂

Aztán egyszer csak valami átkapcsolt bennem, és sellő üzemmódról pánik üzemmódra váltottam.

“Nem megyek a víz alá. Meghalok.”

“Jaj, dehogy halok meg, eddig is milyen jól ment, fizikailag bírom, semmi gáz.”

“De én nem merek még egyszer lemenni a víz alá. Meghalok.”

“Dehogy halok meg. Na jó, akkor nem ötös, hanem négyes levegővel.”

“Hülye vagy? Meghalok.”

“Dehogy halok meg. Na jó, akkor hármassal.”

“Nem. A. Víz. Alatt. Meghalok.”

“ajjjjjj… na jó, akkor szépen egyes levegővel, az tudom, hogy megy. Elvégre átúsztam a Balatont…”

A hossz végén egy kis szemüveg igazítás, megnyugodás, örülés, hogy életben maradtam, és nekivágás a következőnek. Nem, nem alkalmaztam lelki terrort, csak simán visszaszálltam a lóra, amelyik ledobott, és vágta helyett lépésben haladtam, megengedve magamnak, hogy akkor váltsak ügetésbe, amikor elérkezettnek látom az időt. Azaz: fél hossz sima, aztán majd meglátom. Megláttam: felétől már le mertem menni, hiszen kiderült, hogy tényleg élek. És visszafelé is megjutalmaztam magam a víz alatti siklás örömével. Hármat terveztem, de, gondoltam, ha kedvem épp úgy tartja, lehet (és lett is) belőle négy: ötös. A víz alatt.

Túléltem.

És élveztem.

Legalább már ilyen élményem is volt… 😉 Még mindig jobb az 50 méteres medencében, mint a nyílt vízen.

Mert hát azért na. Mégiscsak tüdővel születtem. És a sok halálnem közül a fulladásost kívánom legkevésbé.

Ha már választani lehet, akkor

“Legyek fa”

esetleg

“Legyek kőszirt”

vagy valami ilyesmi

de még ráérek 😉

Margit sziget Japán kert