Amikor már azt hiszed, hogy végeztél, kész vagy, és hirtelen arcul üt a MÉG MINDIG NEM…

Leforrázva.

És azt hiszed, hogy nincs erőd folytatni. Mert minek.

Kész.
Ennyi.
Inkább hagyjuk.

…de aah.. ha már ennyit beletettél…

…de…

Hát ennek sose lesz vége???

Sosem leszek kész?

Pihennék már…

néha legszívesebben a föld alatt…

…de ilyet nem mondunk

nem is gondolunk…

Dehogynem.

Csak nem komolyan.

Csak nyafogásból.

Mert már tele a hócipőd.

És hogy a tiéd, az hagyján.

De hogy mást is bántasz, na az már nem szép.

Igazán.

 

Kened ide, kened oda, mutogatsz ide, mutogatsz oda. Hárommal mindig magadra.

Legalább tudod, kinél van az irányítás: mindig annál, aki tehet róla.

Szerencsére én tehetek róla.

Tehát ÉRTE is én tehetek

Ha megéri.

Ha megérem.

Ha megérjük.

Ha megértjük.

Ha megérünk.

Annyit. Mennyit?

500 szót ma is

 

 

500 szót fogadtunk. 31 napig. Mert az író ír, a síró sír, a vonat meg nem vár. Hanem vonat. Aztán az a még jobb, ha úgy is maradunk. És az EASE jegyében belőjük minimálisan elvárhatónak, mint a fogmosást. Vagy inkább mint a tusolást… Mert fogat azért csak mosok minimum kétszer egy nap, tusolásból meg akár egy is elég lehet. A kétperces jéghideg vizes befejezéssel, of course. Hogy lemossa és elmossa, és onnan a bárhonnan, főleg, ahol épp nem olyan jó, idehozzon.

Mi is az EASE lényege? Hogy amivel foglalkozni akarsz (végre rendszeresen), azt kapacitásod függvényében különböző méretű menü-ajánlatokká alakíts.

Az írók írnak, a futók futnak, a beszélők meg beszélnek.

Használati utasítás: először lődd be az “easy” (=könnyű) kategóriát: az a napi adag, ami “az ennyit még fél lábon is, ennyit nehogymá’ ne csináljak meg MINDEN nap”. Aztán jöhet az “extraordinary” (=kiemelkedő) – ami vállalható hosszabb távon is napi szinten. Ne szállj el, nem az a mennyiség, amiről tudod, hogy életedben eddig összesen kétszer sikerült, és kizárt, hogy ezt napi szinten fenntartsd. Akkor mi? Az a mennyiség, amit ha előbb-utóbb napi rutinná tudnál tenni, legalább néhány hétig, ha a munka dandárja épp úgy kívánja, az hatalmas előrelépés lenne a célod felé. Az “extraordinary” a fenntartható fejlődés tipikus esete.
A másik kettő ezek között meg értelemszerűen a két közbülső lépcsőfok. Az “acceptable” (=elfogadható) az a kategória legyen, amiért már megveregeted a vállad, és a “legalább ma is csináltam valamit”-nél eggyel többet ad. Már valamiféle megelégedettséget. A “stretch” (=nyújtás), ahogy a neve is mutatja, már belenyúlik a komolyabb erőfeszítés kategóriába. Ha ezt fenn tudod tartani huzamosabb ideig, akkor annak jóval hamarabb jelentkezik a pozitív hatása, mint gondolnád. És főleg hamarabb, mintha az előző két sebességben maradnál. Azért a józan paraszti ész működik mindehol nem?

Például, ha mondjuk rúdtánc oktató akarsz lenni, akkor vajon mennyi időt kéne ahhoz edzened, hogy a saját mércéd szerint (ami szerintem jobb esetben magasabban van, mint a külső elvárások) elérd a megfelelő szintet? Heti egy óra? Hát, nem holnapra érsz oda. Napi egy? Így már hamarabb. Napi három? Öt? Tíz? Hülye vagy?

800 km-t legyalogolni “sok”?

25 km-t egy nap?

Csak összeáll…

Számaid? (Őszintén…)

Easy:

Acceptable:

Stretch:

Extraordinary:

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s