Pánik

Ma halálfélelmem volt úszás közben.

Goggles

Ami azért fura, mert a hossz elejét még kifejezetten élveztem.

Egy kis tüdőkapacitás növelési feladatot kaptam Bogitól: mellúszás, öt tempó egy levegővel. Két hossz. A hármasból a múltkor már 6×1 hosszt nyomtam. Élveztem a kihívást és a megfelelést.

A mellúszás az az úszásnem, amiben már igencsak otthonosan érzem magam – a Balatont is így szeltem át. Nagyi tempóban úgy érzem, a világ végéig is tudnék menni. Olyan, mintha sétálnék. Lassan járok, tovább érek. Számomra ez a legkevésbé félelmetes az összes közül, hiszen a levegővételhez az úszás ciklikus ritmusához tökéletesen illeszkedő teljes fej-kint-a-vízből pozíció jár.

A gyorsnál még mindig kicsit para, hogy mikor és hogy veszek / kapok levegőt, ki is fújjam, hogy legyen hova venni, melyik oldalon, és még ötszázezer másik dolog, amire figyelnem “kell” – még.  Tudom, hogy ha már egyszer összeáll (VÉGRE), akkor sokkal könnyebb lesz, és nem fogok össze-vissza kapálózni meg lesüllyedni, és nyilván annyira elfáradni sem, ha már a parára nem pazarlok annyi energiát. Végül is: járni is megtanultam, pedig az se lehetett egyszerű.

De hát az úszásnál a víz az úr.

Elvégre nincs kopoltyúm.

Szófogadóan és elszántan indultam a (mell) 5 tempó/1 levegős feladatnak. Hatékonyan be tudom már osztani az erőmet, az első tempóval elég mélyre tudok menni, nem rugdalom a levegőt a víz felett (mint régen), rengeteg energiát pocsékolva. Élveztem, hogy sellő módra siklom a víz alatt. 🙂

Aztán egyszer csak valami átkapcsolt bennem, és sellő üzemmódról pánik üzemmódra váltottam.

“Nem megyek a víz alá. Meghalok.”

“Jaj, dehogy halok meg, eddig is milyen jól ment, fizikailag bírom, semmi gáz.”

“De én nem merek még egyszer lemenni a víz alá. Meghalok.”

“Dehogy halok meg. Na jó, akkor nem ötös, hanem négyes levegővel.”

“Hülye vagy? Meghalok.”

“Dehogy halok meg. Na jó, akkor hármassal.”

“Nem. A. Víz. Alatt. Meghalok.”

“ajjjjjj… na jó, akkor szépen egyes levegővel, az tudom, hogy megy. Elvégre átúsztam a Balatont…”

A hossz végén egy kis szemüveg igazítás, megnyugodás, örülés, hogy életben maradtam, és nekivágás a következőnek. Nem, nem alkalmaztam lelki terrort, csak simán visszaszálltam a lóra, amelyik ledobott, és vágta helyett lépésben haladtam, megengedve magamnak, hogy akkor váltsak ügetésbe, amikor elérkezettnek látom az időt. Azaz: fél hossz sima, aztán majd meglátom. Megláttam: felétől már le mertem menni, hiszen kiderült, hogy tényleg élek. És visszafelé is megjutalmaztam magam a víz alatti siklás örömével. Hármat terveztem, de, gondoltam, ha kedvem épp úgy tartja, lehet (és lett is) belőle négy: ötös. A víz alatt.

Túléltem.

És élveztem.

Legalább már ilyen élményem is volt… 😉 Még mindig jobb az 50 méteres medencében, mint a nyílt vízen.

Mert hát azért na. Mégiscsak tüdővel születtem. És a sok halálnem közül a fulladásost kívánom legkevésbé.

Ha már választani lehet, akkor

“Legyek fa”

esetleg

“Legyek kőszirt”

vagy valami ilyesmi

de még ráérek 😉

Margit sziget Japán kert

 

 

 

 

 

 

 

Nooooormális?

Egy ideje hideg vízzel fejezem be a tusolást. Eleinte  külső “nyomásra”: “Meglátod, milyen jó lesz, tíz nap után már annyira kívánni fogod, nem is akarod abbahagyni.” Persze megfelelő jutalommal (mille feuille /süti a kedvenc verziómban), ha sikerül tíz napon keresztül, és elrettentő megtorlással (dupla bigmek menü, nagy kólával = inkább a halál) ellenkező esetre. 

Tényleg rászoktam.

Megjegyzem, ez júniusban történt.

Aztán maradtam is a hideg vizes befejezésnél. Semmi extra időkorlát, semmi konkrét vízhőmérséklet, ennyi csak, jó általánosítóhoz méltón, hogy “hideg”.

Ez ment egy darabig.

Egészen addig, amíg nem találkoztam Hosszú Katinkával, és el nem olvastam az első könyvét. Ebben többek között leírja, hogy 8 perces JEGES fürdőt vesz, hogy könnyebben regenerálódjanak az izmai.

Nnnnnamondom. Ha ő bírja, akkor én is. (Mondjuk ő azért elég sok mindent bír, amit én eddig még nem, és nem is nagyon tervezem, hogy bírjam, pl. világrekordot dönteni pillangóban vagy négyszáz vegyesen…) De speciel egy kis jéghideg víz még nem a halál…

Új projekt indult: fél perc, aztán tíz másodpercesével emelve a napi tétet… A mutatvány igen egyszerű: normál, jóleső meleg vízzel indítok, és amikor elérkezettnek érzem az időt, elzárom a csapot – Földanyára és a pénztárcámra egyaránt tekintettel (mivel csak tusolóm van, a fürdőzés necces lenne). Miután kész vagyok a szappanozással, a leghidegebbre állítom a csapot, és így nyitom meg. Legalább egy potenciális akadály elhárítva: a “persze, ez már hideg… vagy legalábbis nem forró… na jó… langyos…. majd mindjárt hidegebbre állítom… csak még egy kicsit hadd élvezzem…” (aztán persze úgyse).

Leghidegebb. Az tényleg az. Hiszen tél van.

Ma azért volt egy kis küzdés…

A kis önmarcagonlós-rábeszélés után 110 másodpercnél tartok!

A környezetvédők megnyugtatására közlöm, két percnél majd megállok, mert hát mégiscsak Mother Nature meg minden.

(á, inkább nem tusolok, úgyis megyek reggel futni, nincs kedvem a hideg vízhez, jaj ne már, nehogymár kihagyjak egy napot, mert akkor elindulok a lejtőn….. uuuu na jó de akkor előbb egy kis meleg… huuu de jó… végül is az nincs megszabva, hogy ne élvezhetném a meleget előtte… huu mindjárt be kell magam szappanozni, és utána már a hideg víz jön… na jó most már jöhet a szappan… á még nem vagyok felkészülve. najóvankuss, hosszukatinkaiskibírjaanyolcpercetráadásulaztjegesfürdőbenezmegcsaktus…. 😀 😀 😀

A végén: “Ez az aLala! Megcsináltad! 😀 😀 😀

Megünnepeltem. Levegőbe emelt karokkal. Mintha csak a dobogó tetején állnék. Pedig csak a jéghideg vizet bírtam 110 másodpercig. A Himnuszt azért nem énekeltem el. De még elénekelhetem mondjuk. 😉

Utána meg még jobban örültem 🙂

És ijedtem megírtam ezt is.

Az élet apró örömei 🙂

Hajrá, indul a rövidpályás OB!

Cool girl :)
Cool girl 🙂

Caterpillar, Dolphin, Butterfly

While I was walking on the Margaret bridge to the swimming pool, the late-autumn sunshine was stroking my smiley face.

When I jumped into the water, I got the feeling: this is going to be a great training! I am so relaxed, open to the new and I enjoyed the touch of the water as never before.

I was a lot more conscious, a lot more aware of my mistakes, errors I am still making.

This is a learning process.

The more conscious I am the better.

Bogi, my coach is great. She notices the next tiny correction step I am able to make and explains it in a way that I understand. And if I still don’t get it right, she explains in a different way. (Flexible communication award winner! :))

She has been great ever since.

Today the difference was my own state of mind.

Calm, relaxed, ready to learn, ready to grow.

I was surprised how much I noticed the position of my fingers, my shoulders, my bum, my feet, the water on my goggles, the obstacles caused by my scoliosis, etc. I was fully present.

This is the key. I guess. Being present. Using my mind only to observe 🙂

I was fully present. Nothing else was there. No fear of failing AGAIN. No thoughts about previous struggles with the freestyle, no worries about my zig-zag backstroke style. I just wanted to do my best. I just wanted to ENJOY.

So I did.

And it worked.

Just for fun we also did some kind of (I just call them) waterpolo excercises: ‘walking’ in the water, head and hands out of the water. And the other one too: head and toes out of the water, moving forward. I got them this time. I remember, when we did it at first time, I only enjoyed the ‘walking’ because I felt my tighs and gluteus so much that I was sure my figure will benefit of this big time. 😉
Now I dare to say: I even enjoyed these this time.

This is clearly the state of mind where magic happens. (Gabi Szilvási)

Hosszu_Katinka

We finished with moving forward to the butterfly.

So far I’ve reached the caterpillar phase (arms next to my body, head-bum-feet, head-bum-feet, head-bum-feet – or at least this is how I interpret and understood what I have to do 🙂 ).

Now we moved to the next level: the “dolphin phase”: arms stretched forward.

I am very curios about the next step and I am very excited about spreading my wings…

😉

With the Hungarian Iron Lady
With the Hungarian Iron Lady

(I had my first swim lesson on 21st January, 2015.
4th of July 2015 I swam across lake Balaton: 5.2 km. Breaststroke: 2 hours 39 mins.
I met Katinka Hosszu a few weeks ago, chatted and got energized and inspired by her book too. I started to finish my daily showers with ice cold water… “hosszukatinkásat játszom”. I reached 60 seconds and I lenghten the time little bit each day… Iron Nation rocks 🙂 )

HosszuKatinka dedikacio
Message from Katinka in the book