Ma láttam három vak férfit.

Az első férfi vakvezető kutyájával szállt fel arra a villamosra, amelyikkel épp utaztam. Első dolga az volt, hogy megkérdezze a villamosvezetőt:

– Ez hányas villamos?

– Hatvankettes.

A férfi leült.
A következő állomáson a villamos elkanyarodott balra, pedig az én utam egyenesen vezetett.  Amikor felszálltam, bele sem gondoltam, nem is figyeltem, hogy ott több villamos is megáll, és nem mindegyik jó nekem. Még a vak férfi kérdése sem gondolkodtatott el. Csak akkor tűnt fel, hogy valami nem stimmel, amikor a villamos elkanyarodott.

Semmi gáz, elvégre annyira nem rohantam, de azért időban haza akartam érni, akadt még tennivalóm bőven.

Leszálltam, és felszálltam a következőre, immár figyelve a végállomásra, az irányra: igen, ez már arra megy, amerre én akarok.

Elégedetten csücsültem a hatvankilences vilin (a 69-es amúgy is egy kielégítő szám J), amikor néhány megállóval később megláttam még egy vak férfit a megállóban. Néhányan felszálltak, ő ott maradt – nyilvánvalóan már beszerezte a szükséges információt a többi utastól, és tudta, ez nem az a járat, amire ő vár.

Amikor utazásom végén leszálltam a kisföldalattiról, az állomáson ott ült a harmadik vak férfi. Mivel arról az oldalról csak a belváros felé mennek a vonatok, egyértelmű volt: ő nem kíván utazni. Legalábbis nem akkor.

Talán érdemes lenne látásra használnom a szemeimet.

Mi van, ha mégsem?

Felszállok bármelyik épp arra járó villamosra, azt gondolván, úgyis arra megy, amerre én tartok.

Pedig nem. Némelyik igen, de nem mindegyik. És mindenképpen érdemes lecsekkolni a menetrendet, hogy rájöjjek, különbözőek a villamosok végállomásai.

És, talán, érdemes várnom a megfelelőre. Hacsak nincs időm és szándékom csak úgy utazgatni, felfedezni a várost. Mert az is jó dolog. Sőt, kifejezetten szórakoztató tud lenni.

Helye van az életemben az örömnek, és a várost is fel akarom fedezni – de nem most, és nem azt a részt. Jártam már ott, megtettem.

Nem kellett rohannom, csak időben haza akartam érni, elintézni még ezt-azt. Nem rohantam, de mégis csinálhattam volna mást az elvesztegetett időben. A „vakságom” miatt elvesztegetett időben.

Ideje kinyitnom a szememet.

És a számat.

Blind

 

Szeretlek amúgy

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s