Három vak

Ma láttam három vak férfit.

Az első férfi vakvezető kutyájával szállt fel arra a villamosra, amelyikkel épp utaztam. Első dolga az volt, hogy megkérdezze a villamosvezetőt:

– Ez hányas villamos?

– Hatvankettes.

A férfi leült.
A következő állomáson a villamos elkanyarodott balra, pedig az én utam egyenesen vezetett.  Amikor felszálltam, bele sem gondoltam, nem is figyeltem, hogy ott több villamos is megáll, és nem mindegyik jó nekem. Még a vak férfi kérdése sem gondolkodtatott el. Csak akkor tűnt fel, hogy valami nem stimmel, amikor a villamos elkanyarodott.

Semmi gáz, elvégre annyira nem rohantam, de azért időban haza akartam érni, akadt még tennivalóm bőven.

Leszálltam, és felszálltam a következőre, immár figyelve a végállomásra, az irányra: igen, ez már arra megy, amerre én akarok.

Elégedetten csücsültem a hatvankilences vilin (a 69-es amúgy is egy kielégítő szám J), amikor néhány megállóval később megláttam még egy vak férfit a megállóban. Néhányan felszálltak, ő ott maradt – nyilvánvalóan már beszerezte a szükséges információt a többi utastól, és tudta, ez nem az a járat, amire ő vár.

Amikor utazásom végén leszálltam a kisföldalattiról, az állomáson ott ült a harmadik vak férfi. Mivel arról az oldalról csak a belváros felé mennek a vonatok, egyértelmű volt: ő nem kíván utazni. Legalábbis nem akkor.

Talán érdemes lenne látásra használnom a szemeimet.

Mi van, ha mégsem?

Felszállok bármelyik épp arra járó villamosra, azt gondolván, úgyis arra megy, amerre én tartok.

Pedig nem. Némelyik igen, de nem mindegyik. És mindenképpen érdemes lecsekkolni a menetrendet, hogy rájöjjek, különbözőek a villamosok végállomásai.

És, talán, érdemes várnom a megfelelőre. Hacsak nincs időm és szándékom csak úgy utazgatni, felfedezni a várost. Mert az is jó dolog. Sőt, kifejezetten szórakoztató tud lenni.

Helye van az életemben az örömnek, és a várost is fel akarom fedezni – de nem most, és nem azt a részt. Jártam már ott, megtettem.

Nem kellett rohannom, csak időben haza akartam érni, elintézni még ezt-azt. Nem rohantam, de mégis csinálhattam volna mást az elvesztegetett időben. A „vakságom” miatt elvesztegetett időben.

Ideje kinyitnom a szememet.

És a számat.

Blind

 

Szeretlek amúgy

SUPer Jó reggelt!

Az utóbbi napokban megleptem magam. Eléggé.

A viselkedésemmel, reakcióimmal. Nem mintha ez az utóbbi egy évben nem így lett volna, mert kb. akkor kezdődött az az intenzívebb változás, ami azóta is jellemez. Felemelő érzés, amikor rácsodálkozhatom, hogy egy korábbi, értelmetlen, haszontalan, elcseszett érzelmi válasz helyett már egy új, célravezetőbb viselkedést produkálok, ráadásul “csak úgy”, mert az “jön”. Persze ez a “csak úgy jövés” nem magától, hanem tőlem és az önismereti ténykedésből jön, ezt tudom. Folyamatos a visszajelzés, főleg ha hajlandó vagyok észrevenni a jeleket, és megveregetni a saját vállamat, és hálát adni azért, hogy van honnan letölteni a rendelkezésre álló frissítéseket.

Ráadásul az utóbbi időben olyan csodás élményeket éltem meg, amik jócskán felülmúlták képzeletem határait. Az elvárásnélküliség jegyében, többnyire. A buli, amire nem akartál elmenni, és életed legemlékezetesebbjévé vált. Na, ilyenek. (Ez a legemlékezetesebbjévé szó nem tetszik a helyesírás ellenőrzőnek. Mindegy. Ha egyszer az lett, akkor az lett.)

Most nem ezt akarom taglalni.

Hanem.

Pont az ellenkezőjét: ami meglepett az utóbbi napokban, hogy ingerültebb, feszültebb voltam, mint az utóbbi pár hónapban bármikor. Persze ráfogtam erre-arra, de a szívem mélyén tudom az okát. Mert ennek is oka van.

Ezt sem akarom taglalni. Úgyis mindenkinek van saját feszültségforrása, megoldandó helyzetei. Még engem is lehúz a nyavalygásom, minek traktáljalak vele még téged is?

Akkor mit akarok taglalni?

A kijövést, az instant örömöt. Mert mi más lenne a lényeg, mint hogy jól érezzem magamat a bőrömben? Mi másért keresném és járnám a saját utamat, mennék a kihívások elé-felé, míg végül fölülkerekedem rajtuk, hogy kérhessem a következőt? Mert az jó.

A cselekvés élővé tesz. A tétlenség meg félővé tesz.

Gyanítottam, hogy a hangulatomat tetézte a mozgás örömének hiánya is, kellett már az abból fakadó hormon-drog adagom. A bringás közlekedés sem rossz az általános fittség tekintetében, a lelkem mégis kielégületlen tőle.

Mindentől elszakító, jelenbe taszító, lélekemelő mozgásra volt szükségem.

SUP (= Stand Up Paddle, azaz állva evezés)  jóga órára mentem reggel.

Még csak nem is a Magyar Tengeren. Hanem a Blahán.

Ocean Yoga
Ocean Yoga

A szárazföldi, stúdiós SUP jóga (Ocean Yogának is hívják) során egy instabil szörfdeszka-szerűség az az alap segédeszköz, amely folyamatosan és finoman figyelmeztet a JELENLÉTre. Ha jógáztál már, tudod, nemcsak a testedre, de lelkedre is hat. Kettő az egyben. Az a meg még a kattogó agyamat is kikapcsolta. Igazi uplugged élmény: végre feszültségmentesített. Feltöltődtem. Újra működöm belső aksiról. Három az egyben…

Hát nem ez a lényeg?

De.

Az Ocean Yoga során a képzeletedben messzi vizekre evezhetsz, távol a gondoktól. A GONDolkodást könnyebb abbahagyni, ha arra figyelsz, hogy le ne borulj a deszkáról, miközben magára a pozícióra is koncentrálsz.  Az egyensúly megtalálása a kulcs. És mivel folyamatos mozgásban vagyunk, az egyensúly sem jelent mást, mint a változó körülményekhez való állandó alkalmazkodást. Mint az életben.

És nem ez a lényeg?

De.

Hogy megtaláljam. Hogy fennmaradjak a deszkán. És egyre távolabbi vizekre evezhessek, meghódítsam a világomat. A saját, belső világom felfedezője vagyok.

Ocean Yoga.

Jó cucc.

Jó így kezdeni a szerda reggelt, a Blahán. (Nyáron meg a Balatonon SUP jógázni, vagy csak evezni… a naplementében. Mert az a déli partról csodás!)

Köszönöm, Ami!

 

 

 

 

 

 

Welcome Back

Ezek az inspirátorok nem hagyják az embert aludni reggel… (=Engem.)

Elhatároztam, visszatérek jól bevált reggeli rutinomhoz – azzal a különbséggel, hogy a futást rúdtáncra cseréltem, amit a nap folyamán fogok abszolválni, és a már beépült reggeli (és esti) meditációval indítom a napot. Utána írok. Csak ezután következhet a világháló.

Nem ígérem, hogy itt is rendszeresen fogok publikálni, mert most egy másik tervemen is dolgozom, amire ezennel ország-világ előtt teszek fogadalmat. Bár azon sem csodálkoznék, ha úgy belejönnék a reggeli írásba, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzek mindkét irányú tollforgatásra. Ez a szó ide jobban illik, noha tisztában vagyunk azzal, hogy ezt nem írom pennával.

Természetesen reklamálni ér. Komment itt, komment fb-on, személyesen, bárhol.

Már meg ki ez az inspirátor? Spanyolul értők előnyben, bocs.

http://superhabitos.com/despertarse-temprano/

SuperHábitos

 

És hogy kerültem ide: ahonnan indultam: Live Your Legend.

Melyik kategóriába tartozol?

1. MÉG nem kezdted el valóra váltani az álmaidat (de akarod)

2. Már elindultál az úton

3. Már éled az álmaidat, tudod is, hogy milyen jó, sanszosan már inspirálsz is másokat 🙂 (és gyanítom nem álltál meg)

4. Egyéb

 

Akármelyikben is vagy, ha ebben a témában vágysz lelkesítő közegre, akkor légy résen. Hamarosan meglesz az időpont és helyszín is. 🙂