Körülmények hatására átrendeztem a napirendemet. Merthogyugye nem volt meleg víz a gázszivárgást követő elzárás és felújítási munkálatok miatt. De már van.

 

Mindazonáltal elég hosszú ideig tartott az az időszak ahhoz, hogy hatással legyen a reggeli rutinomra. Ráadásul itt a tavasz, és új dolgokat is beépítettem a mindennapjaimba (pl. rendszeres meditáció).

A reggeli ötös kelés utáni azonnali futás helyett – míg frissen – az álmaimat kezdtem írni. Ugyanis minden ébredésem álomból történik, még akkor is, ha csak percekre alszom el. Gondoltam, kipróbálom a belső képi világom megismerését, hogy az elsőre mindig minimum nyomasztónak tűnő álmaim mögé tudjak nézni.

És, gondoltam, ha már így, akkor a futás is lehet később, legalább gyönyörködhetek a nyíló tulipánfákban itt az Andrássy úton. Sőt, ha már később futok, akkor inkább olyankor, amikor már a fű sem harmatos, sőt, süt a nap, és kellemesen meditálhatok a szabad ég alatt, a Városliget pázsitján.

Jelentem, nem vált be.

Az eredmény az lett, hogy nem kelek időben, nem futok annyit (mert délben nem esik olyan jól, mint reggel), és amint a mellékelt ábra mutatta, nem is írok annyit. És későn fekszem le, néha akár éjfél után. Skandallum!

Pedig:

“Az angyalok megjutalmazzák azokat, akik reggel hatkor az íróasztaluknál ülnek. Egy idő múlva megsajnálnak, és adnak jutalomfalatot.” – ahogy az Ízek, Imák, Szerelmek szerzője, Elizabeth Gilbert fogalmazott egy interjúban, amikor az alkotási szokásairól kérdezte a beszélgetőtársa.

Persze, mindenféle kifogásokat jól eladtam magamnak, de most már van csapból folyó meleg víz (= tudok tusolni futás után) , és az álmaim nyelvét is értem, az üzenetet szinte egyből fogom – vagy legalábbis értem a célzást. Szóval ez is megérte, és érdemes is napirendi pontként a szokásaim között tartani. Okosabban tervezve, és nem feláldozni ezt amazért. És főleg nem feltúrni egy működőképesre beállt reggeli rutint. Attól még mehetek görkorizni meg jógázni is, és meditálhatok a füvön a reggeli írás után. Akár.

Minden élmény hasznos valamire – ez is. Remélem, neked is az lesz, és felhasználod a más hibájából való tanulást okosan, és megspórolod ezt magadnak. Kövess el  másikat, és azzal is épülsz. Ha megosztod, akkor más is épül.

Ez a szösszenet pedig egy körbeérésnek köszönhető: egyik ismerősömtől jött egy link (akinek küldtem a Join the 5am Club videót, és olvasgatja az írásaimat – ezzel engem is inspirálva, hiszen a visszajelzés mindig épít!!!), hogy ő továbbküldte valakinek, és nézzem meg, mit csinált a srác…

Megnéztem. 🙂

Ezt csinálta. Idekatt.

Köszönöm a körbeinspirálást. Ezt nevezem én fölfelé ívelő spirálnak!!! El is határoztam, hogy újraindítom a “régi” rutint… Talán elolvasom a kezdeti lelkesedős írásaimat. Meg azt, amikor egyszer véletlenül elaludtam, és legalább rádöbbentem, mekkora kincs az a reggeli néhány plusz óra…

 

http://toololdal.wordpress.com/2014/04/14/5am-club-visszatekintes-2-honap-tavlatabol/

 

Advertisements

Visszajövőben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s