Üdítő nézőpontokkal gazdagított Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában című könyve. A szerző a jekána indiánokkal élt a dél-amerikai dzsungelben, tapasztalatait ebben a műben összegzi.

Érdekes módon a jekána babák szinte nem is sírnak. Mi a titkuk?

Kép

Amiben alapvetően különbözik a jekánák közössége a mi “civilizált” világunktól, az a természettel való összhang. Ez eddig egy dzsungelben élő törzs esetében nem is nagyon meglepő, ugyebár. Ám a jekánák nemcsak az őket körülvevő természettel élnek harmóniában, hanem a saját, emberi természetüket is mélységesen tisztelik. Ez hatja át egész kultúrájukat, emberi kapcsolataikat. A csecsemők ugyanúgy teljes jogú tagjai, részei a közösségnek, mint a nagyobb gyerekek vagy a felnőttek. Nem „nevelik”, még csak nem is „terelgetik” a piciket a szerintük megfelelő irányba. Abból indulnak ki, hogy porontyaiknak egyrészt nincsenek öngyilkos hajlamaik (és láss csodát, ezek a babák az éles késekkel játszva sem magukban, sem másban nem tesznek kárt), másrészt feltételezik, hogy társas lényként fognak viselkedni – azaz kiveszik a részüket előbb-utóbb a „munkából”. (A munkára egyébként a jekánáknak nincs külön szavuk: minden tevékenységet nevén neveznek, de egy ilyen átfogó jelentésű szó, mint a munka, hiányzik a nyelvükből. )

Nem utasítják őket, nem szólnak rájuk, nem hoznak helyettük döntéseket: hagyják, hogy saját motivációjuk vezesse őket a nekik megfelelő módon és tempóban. Az anya mindig a gyermek rendelkezésére áll: a csöppség bármikor odamehet hozzá, tudja, hogy ha akarja, az anyja felveszi, akkor ehet, amikor éhes, és ha akar, kedvére kúszhat-mászhat, felfedezheti a világot. Mivel a babákat mindig magukkal viszik az anyák, sokkal többet tapasztalnak, sokkal többet látnak a világból és az emberi viselkedésből, mint a rácsos ágyba tett kortársaik. Éppen ezért – példából tanulva – stabilabb képet alakítanak ki a közösség működéséről, és benne saját szerepükről, helyükről.

Bizalom és harmónia jellemzi a jekána közösséget. Bizalom egymásban, bizalom saját magukban. Az anyák gyermekeikkel együtt vesznek részt a közösség életében: nem kárhoztatja őket sem a társadalom, sem saját maguk arra, hogy csak a babával foglalkozzanak, és megszakítsák addigi tevékenységüket, és a “felnőttes” dolgokból kimaradjanak.

Az emberiség évmilliókon át hasonló módon bánt a kölykeivel. Napjaink „civilizált” nevelése, a gyerekekkel vívott kimerítő csaták, hatalmi harcok minden résztvevő számára rombolóan hatnak. Eddig nem értettem, mi az a… hogy is fogalmazzak… dolog, ami miatt olyan elrettentőnek tűnt számomra saját anyaságom gondolata. E könyv olvasatán kezd derengeni…

Ahogy a szerző találóan írja:

„A természetes logika nem engedi meg, hogy egy olyan faj evolúciójában higgyünk, amelyiknek az a jellegzetessége, hogy kiskorú egyedei milliószám mennek szüleik agyára.”

Van más út. 🙂 És remény.

Kép

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s