Mi lenne, ha mindig mindenkiről azt feltételeznénk, hogy amit éppen tesz, a legjobb tudása és (főleg) szándéka szerint való? Kiegészítve természetesen aktuális lelkiállapotával, az addig megélt élményeivel, mindezektől való befolyásoltságával, stb. Mint az alábbi népdalban a betyárgyerek. Vagy a kis pejlova. Ha tudna másként működni, akkor másként működne.

Kis pejlovam a csárda előtt
Gödröt vágott maga előtt
Gödröt vágott haragjába’
Betyárgyerek a gazdája
Gödröt vágott haragjába’
Betyárgyerek a gazdája

Tegnapelőtt Edelénybe’
Kilenc zsandár állt elémbe’
Azt kérdezik, hogy mi a nevem,
Hol az utazólevelem
Azt kérdezik, hogy mi a nevem,
Hogy hol az utazólevelem

Megállj zsandár megmutatom
Csak a lajbim kigombolom
Csak a lajbim kigombolom
Azt előrántom a revolverom
Csak a lajbim kigombolom
Azt előkapom a revolverom

A kislajbim kigomboltam
Revolverem elővágtam
Kettőt-hármat agyonlőttem
Ez az utazólevelem
Nesze zsandár itt a nevem
Itt az utazólevelem!

(Gömöri „bot alá való” juhásznóta)

Gyermekkorunkban a nyári szünet egy részét nagyszüleinknél töltöttük családilag. Egy belső-somogyi kis faluban éltek, a szőlőhegyen. Gyerekként igazi paradicsom volt: hatalmas kert sok-sok gyümölcsfával, szöcskékkel, szentjánosbogarakkal. Sátorban aludtunk (amit a mai napig imádok. Szeretem hallgatni a sátor tetején kaparászó csendes eső hangját is…). A sparhelten mindig gőzölgött a zamatos mentatea (természetesen a kertből), és a vödör mindig ott állt fogzománc-repesztően hideg, friss kútvízzel. Napközben annyi gyümölcsöt, meggyet, cseresznyét, málnát, egrest, ribizlit ehettünk, amennyi csak belénk fért. Málnaszezonban pedig kivettük a részünket a pénzkeresésből: szedtük a gurulós és a lémálnát, és vittük leadni. Nagyapám esténként a petróleumlámpa fényénél a világháborús sztorijait mesélte, miközben hatalmas tenyerével söprögette a műanyag terítőn a morzsát: „Elég az hozzá…” 🙂 Mama csipkét verni tanított, és a fotózáshoz frizurát készített nekünk: cukros vízzel benedvesítette, majd újságpapírra csavarta a hajunkat… Hát… Ez is maradandó élmény volt, maradjunk ennyiben. 🙂

Anyunak július elején van a névnapja, és bátyám indítványára (?) szedtünk neki virágot. Tudtuk, a hortenziát különösen kedveli, tehát szeretetünk kifejezésére nyilvánvalóan az összeset leszedtük. Mivel hárman vagyunk testvérek, ezzel pikk-pakk végeztünk. Megkockáztatom, nemcsak a hortenziák estek a terv áldozatául, hanem valószínűleg az összes virág a kertben. Nagy büszkén és boldogan vittük Anyunak hatalmas csokrainkat. Anyu reakciójára már nem emlékszem kristálytisztán, de a Mamáéra annál inkább. Hát, ő nem volt annyira elragadtatva az ötlettől… Dicséret helyett felelősségre vonás következett. A kertben több kis szerszámos meg ilyen-olyan fészer volt, amit mi csak górénak neveztünk. Az egyik ilyen góré mellett kaptuk az életre szóló leckét. Mama úgy gondolhatta, hogy mivel amúgy is a bátyám a legidősebb, ráadásul fiú, ezért neki címezte a nyaklevessel nyomatékosított mondanivalóját. Úgyhogy el is neveztük ezt a szent helyet „pofozógórénak”. 🙂

Kép

„Tégy jót, és betörik a fejed.” Vagy hogy van ez a mondás… Ja, nem így. Mondj igazat, és betörik a fejed. 🙂 Na mindegy. Persze van olyan is, mint Regős Bendegúznál, mindig mindent jó szándékkal tesz az ember, csak mire a végére ér, „beleesik a fene”. Mert, bizony a tetteket valamiféle jó iránti vágy vezérli. Minimum a saját (nem mindig felfogott) érdekünk. Hiszen az áldozat (és az emberi értékek) szempontjából nehéz belátni, hogy az erőszakos cselekedetek mögött ugyan miféle jó szándék húzódik meg… És hogy is lehet úgy tekinteni egy ilyen eseményre, hogy azt lássuk benne, hogy „az emberek tökéletesen működnek”. „Tökéletesen”: az érzelmeiket, viselkedésüket meghatározó élményeiknek megfelelően. A tökéletes nem azt jelenti, hogy jól. Hanem, mint ahogy a számítógépek, mi is csak azokat a programokat tudjuk futtatni, amelyek telepítve vannak. Hiába akarok én képeket szerkeszteni a gépemen, ha nincs rajta képszerkesztő program. Hiába akarok máshogy viselkedni adott szituációban, ha nem „telepítettem azt a programot”, nincsenek olyan élményeim, tapasztalataim, amelyek ezt segítenék. Szerencsére, mint ahogy a számítógépet is lehet újratelepíteni, frissíteni a szoftvereket, magunkban is ugyanilyen változtatásokat tudunk eszközölni. Például, ha valaki olyan környezetben nő fel, ahol az emberek durván viselkednek egymással, és soha életében nem igazán lát olyan mintát, ami azt mutatná, máshogy is lehet, akkor honnan szedné a kedvességet? Vagy, ha egy fiúgyermek azt látja, hogy a férfiak nem sírnak, sőt, azt hallja ő is, hogy „már nagyfiú vagy”, „ilyenért nem sírunk”, akkor nyilván megtanulja leplezni az érzelmeit. Míg más népeknél teljesen elfogadott az érzelmek őszinte, és heves megélése, kimutatása. „Programozás” kérdése.

Kép

És, ahogyan a számítógép sem magától végzi az újratelepítést, ha saját magunk esetében óhajtunk más viselkedést, reakciót, a sült galambra való várakozás helyett érdemes a tettek mezejére lépni, és levadászni a nem kívánt dolgainkat. Meglőni, hazavinni, megsütni, megenni. Szembesülni, felismerni, elfogadni, megváltoztatni. Körültekintően. Hasunkra vigyázzunk.

Kérem a következőt!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s