A tegnapunk a célkitűzésről, és ezen keresztül az általunk áhított jövőről szólt.

Miről is akarom, hogy szóljon az életem? A jövőm? Életem mely területén a legsürgetőbb a változás? És hol akarom a legnagyobb eredményt elérni? És mi az, ami “csak úgy” fontos? Csak, mert akarom. Valamiért úgyis akarom. Bár, sok esetben csak utólag derül ki, hogy miért is akartam, amit a kiindulópontból még nem láttam. Például pici babaként még feltehetően nem tudtam, miért is lesz jó majd beszélni és járni. Aztán azóta megtapasztaltam az éneklés és a tánc gyönyörét, a mély beszélgetések ajándékát, az izgalmas tájakon való barangolás lehetőségét, az egymásnak nyújtott segítség felemelő örömét, vidámságot. Love, sweat and kiss.

Azóta tágult a világ. Tágult a világ és tágul a világ/ommmmm. OOOOOMMMMMMM. És folyamatosan újabb és újabb felfedezések jönnek.

Kezdetben valék én. Én, a világ közepe. Evésivás, alvás. Jön, van, történik. Aztán kiderült, hogy “mások is laknak a kerületedben túl az általad ismert lakók körén” (Müller Péter Sziámi).

Megtörténik velem az élet
és az élettel megtörtének:
Eldönthetetlen: melyikünkben
lesz nyomtalanabb a történet.

(Fodor Ákos)

Igen, ilyen is volt. Nade, nem azért fejlődik az ember, hogy ez így is maradjon. Különben sem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni ugye. És különben is:

Nem úgy van már mint volt régen
Nem az a Nap süt az égen

És nem ugyanazt az embert süti. Süti, süti, pogácsa, mamának, papának. Kész. Megsütöttük, megsült. Erdélyben így mondják: “vágódik egy borjú”. Pogácsa, te meg olyan sütődött vagy.

Jól idekanyarodtam a célállításból meg a céltalan bolyongásból.

A céltalanság maga az életfonal-féreg. Apránként, észrevétlenül felfalja. “Természetes halállal élsz.” (Sziámi)

Hogy legyen élet a halál előtt, cél-tálba hajítottuk a vágyainkat, hogy gyúrjunk belőle egy életet.

A feladatokat lehet és célszerű alkotóelemeikre cincálni. Ezt régen is tudták, és tanították. A népi bölcsesség megmondja a tutit:

Elindulék szőrt gyűjtni
Szederinda rinda.
Elindulék szőrt gyűjtni
Szederinda rinda.

Hát a szőrrel mit csinálsz?
Szederinda rinda.
Hát a szőrrel mit csinálsz?
Szederinda rinda.

Szitát kötök belőle
Szederinda rinda.
Szitát kötök belőle
Szederinda rinda.

Hát szitával mit csinálsz?
Szederinda rinda.
Hát szitával mit csinálsz?
Szederinda rinda.

Lisztet szitálgatok véle
Szederinda rinda.
Lisztet szitálgatok véle
Szederinda rinda.

Hát a liszttel mit csinálsz?
Szederinda rinda.
Hát a liszttel mit csinálsz?
Szederinda rinda.

Málét főzök belőle
Szederinda rinda.
Málét főzök belőle
Szederinda rinda.

Hát máléval mit csinálsz?
Szederinda rinda.
Hát máléval mit csinálsz?
Szederinda rinda.

Szeretőt fogadok véle
Szederinda rinda.
Szeretőt fogadok véle
Szederinda rinda.

Szeretővel mit csinálsz?
Szederinda rinda.
Szeretővel mit csinálsz?
Szederinda rinda.

Nappal véle kaszálgatok
Szederinda rinda.
Éjjel véle hálogatok
Szederinda rinda.

Ennyi. 🙂

Apránként, és akkor a sok kicsi sokra megy. Mint például, ha el akarsz kezdeni mozogni, és mondjuk a hetediken van az irodád. Nyilván egyből gyalog a hetedikre minden nap, önszántadból elég nagy falat lenne. Vagyis elrettentő. Úgyhogy mi lenne, ha az első emeleten szállnál be a liftbe mondjuk 66 napon át? (Ha nagyon akarod, lefele mehetsz gyalog akár a másodikról is… 🙂 )

A semminél a valami is több.

A angol tanítványomnak is mindig ezt mondom, amikor azzal küzd, hogy biztos hülyeséget mond: ha semmit nem mondasz, abból minimális az esélye annak, hogy a másik  rájöjjön, hogy mit is szeretnél kifejezni. Tehát, mondd. Csináld.

“A legjobb dolog, amit tehetsz, a helyes dolog.
A második legjobb dolog, amit tehetsz, a helytelen dolog.
A legrosszabb dolog, amit tehetsz, hogy nem csinálsz semmit. ” (vagy valahogy így van)

Tehát, sok kicsi sokra. Először az elsőre, aztán a másodikra, harmadikra… megy. A hetedik?
A változás te magad légy 🙂

Ja, és ha a távolságot, mint üveggolyót, megkapod, akkor hidd el: a tiéd; fogadd el. Ne kérdezgesd, hogy “de biztos az enyém?” 😉 Inkább mi lenne, ha kitalálnád, mi legyen a következő üveggolyó? Csak hunyd le kis szemed… és már jönnek is a válaszok. Itt élned, hallanod kell érdemes. Most. Látnod, érezned…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s