Nyelvemlékeim III

A főiskolán a latin mellett lehetőségem adódott spanyolt tanulni – végre! A csoportméret teljesen ideális volt, a tanárunk is jól tanított, egyetlen bökkenő akadt csupán: félévenként összesen egy zéhát írtunk. És akkor még valahogy hiába motivált maga a nyelv, a körülmények sokszor győzték le a házi feladat írására és gyakorlásra szánt lendületet. (Sokszor = majdnem mindig) Rácsodálkoztam, hogy a francia mennyire hasonló, gyakorlatilag abból éltem.

Sajnos, én még pont időben születtem ahhoz is, hogy (legalábbis az én szakjaimon) kaphassunk diplomát nyelvvizsga nélkül is. Pedig szerintem jó dolog, hogy ha másért nem is, legalább a hivatalos nyomás miatt az ember kénytelen valamennyire elsajátítani egy idegen nyelvet. Persze még jobb, ha ez belső igényből fakad. Angolul például azért akartam megtanulni (végre), mert már idegesített, hogy mindig mindenhol mindenki angolul kommunikál, én meg max. franciául és spanyolul tudnék válaszolni, amit meg kevesen értenek.

Mélyen gyökereznek a nyelvtanulásbeli akadályaink. Én személy szerint a csillivilli nyelvkönyveket kuszának találom (lehet, hogy érdemes lett volna venni a fáradságot, és kisilabizálni, hogy a színkódok vagy a tematika hogy áll össze – na ezeket nyelvtanulóként kíváncsi vagyok, hányan teszik meg. Szangvinikusok közül egy sem, az tuti.), és mindig is többet profitáltam beszélgetésekből. Még a főiskolán volt egy angol szakos pasim, emlékszem, vele egyszer a múzeum lépcsőjén ülve az angol nyelvtani dolgokról beszélgettünk – kérdezgettem, mi hogyan van. Aztán kitöltöttem egy tesztet, ami asszem alapfokúra sikeredett (ezzel az addig „csak ragadt” angollal a hátam mögött és a fejemben).

Egyébként az angollal való kapcsolatom kilencéves koromból ered. A szüleim akkoriban népfőiskolát szerveztek a faluban, és az előadók többnyire nálunk aludtak (általában azzal a megjegyzéssel, hogy könyvtárban még úgysem… Ilyenkor persze mindenki megcsodálhatta családunk büszkeségét, a szerző által dedikált Ember tragédiáját ;)). A sok neves meghívott közül Harsányi Pista bácsitól kaptam egy Jingle Bells című, gyermekdalokat tartalmazó kazettát, a hozzátartozó füzetkével együtt, amely a dalok szövegét tartalmazta. Ezt imádtam, és nagyon sokszor hallgattam. Persze a szövegeket csak nagyjából értettem – és utána csodálkoztam rájuk, amikor már megtanultam rendesen a nyelvet (röpke 20 évre rá). Fura ez, amikor olyan előjön, amit addig „csak” énekelsz, és jól, aztán kiderül, mit is jelent J

Baa-baa black sheep have you any wool
Yes Sir, yes Sir, three bags full.
One for the Master and one for the Dame
And one for the little boy who lives down the lane.

2004-ben végre eljött az angoltudásom rendszerbe foglalásának ideje. Azt ugyanis tudtam, hogy a „will” jövő időt fejez ki, de azt már nem, hogy a „won’t” a tagadása 8-). És hallottam rémtörténeteket a present perfect bonyolultságáról. Mégis sikerült a nyelviskolában a szintfelmérőt középfokú alapozó tanfolyamra jogosító szinten megírnom. Paráztam is, de Kati, az akkor még csak jövendőbeli tanárom megnyugtatott, jó lesz. És tényleg jó volt. Azt hittem, én leszek a legtudatlanabb, aztán kiderült, hogy semmit nem számított, ki mennyi ideig járt vagy nem járt előtte angolra. Ha a nyelvtant tudták is, megszólalni már nem mertek. Akkor meg minek…?

Itt élveztem igazán először a nyelvtanulást. Kati eszköztára nagyon gazdag, rengeteg különbözőféle feladatot csináltunk (párost, csoportost, egyénit, mozgóst, ülőst, éneklőst, stb.) Még ma is a fülemben van az intonáció gyakorlásához használt mondat: Have you ever eaten snail? J Megközelítés kérdése: lehet idiótán is érezni magad, miközben az anyanyelvedtől teljesen eltérő hangokat igyekszel kiadni magadból, és szakadni is lehet a röhögéstől, és évek múlva is emlékezni arra, hogy „sssh sssh baby’s sleeping” (és már tudod is a present continuous-t – innentől e nyelvtani jelenség a nevét is megtanulhatod akár, de ha nem, anélkül is elvagy. Sőt, ha még azt is tudod, hogy a continuous szó spelling-je hogy van, vállon is veregetheted magad J ).

Nyáron még lenyomtam egy szuperintenzív, középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamot (én bolond a rigómezeit választottam… vagyis izé, rigó utcait) – de legalább jó alaposan megmártózhattam a nyelvtani gyönyörökben. Need, could, would, should, must, havet to, needn’t, dont’t need to, mustn’t, shouldn’t, dont’t have to… Yeeeeah. Ez a motivált diák & zseniális tanár kombó meghozta gyümölcsét, simán vettem az akadályokat, és jöhetett a felsőfokú alapozó. Na, ez már igen nagy csalódás volt, mert ezen a szinten az, hogy olvastunk és fordítottunk, és a feladatok megoldásánál sorba mentünk, de a globalizáció előnyeiről és hátrányairól csak úgy in medias res fejtsük ki nézeteinket, és a tanár (neeeem, már nem a Kati L) befejezte helyettünk a mondatokat – kiverte a biztosítékot. Valahogy elszállt a motivációm, és inkább otthon WOW-oztam (pedig arról korábban nem értettem, hogy lehet egyáltalán játszani vele, azt meg végképp, hogy hogyan lehet valaki függő… Aztán megértettem. – Ha valakit érdekel, egy sámán, nő taurinom volt, a neve Pectoralisa – a hatalmas mellkasa miatt. Pectoralis Maior = Nagy mellizom. Nem tudom, él-e még, anno level 27 volt…) Mellesleg az a tapasztalatom, hogy a videojátékokon nevelkedett generáció (főleg) hím tagjai számára elég erőteljes alapot adtak azok a játékok. Tetemes kifejezés- és szókincstár került a fejükbe a játék közben és hevében – észrevétlenül. Én is megtanultam nagyon fontos dolgokat, pl. LOL meg ROFL meg ilyeneket. Meg a rezet. És a csákányt is felismerem. Csak most nem jut eszembe. A bányászati szaknyelv, ugye KG? J

Aztán eljött az idő, hogy anyanyelvi környezetben méressem meg magam…

To be to be or not to be continued…

(hű de sokáig azt hittem, hogy „pigeon English” J)

Advertisements

Nyelvemlékeim III.” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Az biztos is, hogy a játékok elképesztően töltik az ember fejébe a szókincset. Holy Mission nélkül talán ma sem lenne fogalmam, mi a különbség a dagger, a scimitar, meg a sabre között. 🙂 Ez ráadásul egy karakter alapú (értsd: nem grafikus) MUD (multi-user dungeon) volt, úgyhogy mindig olvasnod kellett – olyasmi, mint egy kalandjáték könyv. (Ebből is csak az látszik egyébként, hogy én még nálad is pontabb időben születtem…)
    Nekem egyébként – anno hosszú hajú rocker lévén – sok hozzáadott értéket képviselt az Iron Maiden, meg a Metallica, mert érdekelt, hogy mit kajabálnak a srácok ott fenn és ez a két csapat nagyon intelligens szövegekkel operált. De tényleg. Úgy tanultam meg egy fél szótárat velük, hogy észre sem vettem. 🙂 Motiváció, meg ilyenek, mi? A többi banda nagyjából elhanyagolható volt, bár egy-egy szót fel lehetett marni tőlük is. Pl. nagyon hasznos, hogy tudom a goblet of gore kifejezést, ami annyit tesz, hogy alvadt véres kehely… WTF?! 😀 Viszont le lehet nyűgözni a népet a szókincs ezen részével, jessz. 😀
    ps: Nice work again. I like your style.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s