OroszNagyon izgalmasnak találom, amikor más nyelven beszélhetek, és főleg akkor, amikor már elég folyékonyan.

Mégis, noha elég sok nyelvhez volt már közöm, igazán az angolt bírom olyan színvonalon, amilyenen mondjuk a többit is szeretném.

Először is, én még pont időben születtem ahhoz, hogy általános iskolában nyolcadikig tanuljak oroszt. (A húgom csak egy évvel fiatalabb nálam, neki már nem kellett.) Persze a tyirim-tyirimok (kto v tyirime zsivjot?) meg a krásznájá sápocská, ljágúská kvákúská és a zájcsik pábegájcsik témakörnél nagyjából ki is merül a szókincsem. Ja, még azt is el tudom mondani, hol laktam akkor, és hogy hívnak. Minyá závut Laura, já zsivu v gyirévnye Ádánd, ná úlice Árpád, v dome nómer csitíri. Jé, számolni is tudok, legalább tízig. Meg a valamilyen palacsintát is tudom: blincsiki sz szírom. És amit szerintem mindenki ismer, még aki nem is tanult oroszul: nyikto nye átszusztvujet. Ha hiányozna valaki, azt már nem tudnám… És egyébként olvasni még csak-csak, de írni már nem tudok cirill betűkkel. Arra azért emlékszem, hogy ami leírva PUMA, az egyébként kiejtve Rita 🙂

Gimiben a németet és a franciát dobta a gép. Jobban örültem volna az angolnak (először azt hittem, hogy a francia helyett, aztán kiderült, hogy a német helyett örültem volna neki), de az még váratott magára… Utólag értem, hogy miért: mert legalább megismertem Katit, aki tőlem kapta állandó eposzi jelzőjét: a világ legjobb angoltanára 🙂 Erről majd később, most még giminél járunk, gimibe járok.

DDR

A német nyelv – noha már gyermekként ott volt az életemben, hiszen rokonok is vannak innen ott és onnan itt – valahogy mégsem érte el a kritikus tömeget az életemben ahhoz, hogy átforduljon tudásba (nyilván már ötévesen tudtam a hangyát meg a gólyát meg a sót, de ez azért érdes-kevés egy felnőttel való intelligens kommunikációhoz). A gimis módszerek nem túl sokat segítettek ezen. Pedig általános iskolában “fakultációban” lehetett tanulni, és meg is jegyeztem egy szintén hasznos mondatot: Jumbo löscht das Feuer. Ráadásul azt sem biztos, hogy das. Gimiből az maradt meg, hogy Das hÄngt davon ab, ob dr Neubauer zeit hat.  (Ez attól függ, hogy dr. N ráér-e.) Meg hogy Der Koffer is aber schwer. (Hű de nehéz a bőrönd.) Wie war die Reise? Danke gut, nur anstrengen, fünfzehn Stunde. (Milyen volt az utazás? Jó, köszi, csak kimerítő, 15 óra.) Szóval, az ott alkalmazott módszerek a lehető legkevésbé voltak hatékonyak: 70, majd 80 szavanként szódolgozat (ráadásul a padra felírtuk őket, tehát…), ami leginkább arra volt jó, hogy a tuti-hogy-kettesnél-nem-lesz-jobb nyelvtani témazárók által megtépázott átlagot kicsit kozmetikázza. Amúgy meg a házi az volt, hogy az órán KÖZÖSEN megoldott feladatokat bemagoljuk… De: minden élmény hasznos valamire. Például arra, hogy megtapasztaljam, melyik a legkevésbé hatékony, unalmas és gyűlöletes módszer nyelvek elsajátítására. Ellenben kiválóan alkalmas arra, hogy egy általam amúgy sem túlságosan kedvelt nyelvhez fűződő érzelmeimet alaposan bebetonozza, és körülbástyázza a hiedelmemet: a német nyelv nehéz, főleg ez a derdidász, mert még azt is ragozni kell folyton – ki bírja ezt követni. És különben is, ilyet, hogy egy főnév nemcsak nőnemű, hímnemű lehet, hanem még semleges nemű is, akár úgy, hogy amúgy meg egy nőnemű dolgot jelöl… nnnna, az kiverte a biztosítékot (das MÄdchen: a kislány – mintha még bármi lehetne belőle…). Pedig az oroszban is megvan ez a nemiség 🙂 Főleg magyar gondolkodással necces, hiszen a mi nyelvünkben még az egyesszám harmadik személyű személyes névmás (= ő) esetében sincs  semminemű nemi megkülönböztető jelzés (mint a legtöbb – általam ismert – nyelv esetében). Nem is megy a magyaroknak 🙂 He, she, his, her… (His husband, her wife LOL)

Liberté Égalité Fraternité

A franciát azt szerettem. Egyrészt talán azért, mert tök új volt számomra, másrészt meg a tanárnak igen fontos szerepe van, és a mi osztályfőnökünk szerintem jól tanította a nyelvet (a körülményekhez képest: legalább tizenöten voltunk egy csoportban). Normál óraszámban, különórák és fakultáció nélkül leérettségiztem belőle asszem ötösre, és az írásbeli abban az évben állítólag a középfokú szintet verdeste. A szóbelimet megkönnyítette a tételhúzásom: Domicile (lakás) – valljuk be, nem a legnehezebb témák egyike… Volt egy asztal, meg egy szék, tovább is van, mondjam még? Szinte csalódott is voltam, hogy ezt húztam, mert érettségi előtt, áprilisban Belgiumban turnéztunk az együttessel (a francia területen), és családoknál aludtunk. Ahol mi aludtunk, ráadásul volt két gyerek – tőlük lehet a legtöbbet, a leglazábban tanulni. Mert ők is kíváncsiak Rád, te is kíváncsi vagy Rájuk, és egyikőtöket sem érdekli, hogy a kiejtés nem tökéletes. Míg egy felnőtt jelenlétében sokakat blokkol, hogy esetleg rosszul mondanak ki valamit… (Pedig ki nem sz@rja le? A beszélgetőpartnered általában nem arra kíváncsi, mit NEM tudsz, és hogy NEM mondod ki a szót, hanem arra, AMIT mondasz…) Szóval, ez a kábé tíznapos, kéthetes belgiumi tartózkodás igencsak meglátszott a francia érettségimen (mondjuk a matekon is.. 😉 – de az most irreleváns).

Egyébként a francia könyvünknek is egy utazó főhőse volt, aki egy francia családnál töltött el két évet (legalábbis mi két év alatt vettük a 4 évnyi anyagot…) Ő bezzeg természetes nyelvtanulási módszerekkel haladt 😉 Bár, két év alatt csak annyira sajátította el, mint mi, a heti 2×2 órában… Szóval ott is megvoltak ezek a C’est ma valise a moi! (Ez az én bőröndöm, >köcsög, veszed le róla a kezed?!<!) Que couleur est ton pyjama? (Milyen színű a pizsamád?) a sztenderd olvasmányok. Viszont azóta is tudom a La Marseillaise-t énekelni, és az egyik kedvenc versem lett a Mirabeau-híd (Le Pont Mirabeau), Apollinaire-től (amit meg kellett tanulnunk anno). És tudom is franciául, és össze tudom vetni, hogy melyik magyar fordítás tetszik a legjobban. Aztán a franciával évek múlva kokettáltam még, tehát megvolt ez a jó erős középfok, csak aztán azóta ott porosodik a padláson.

hirvensalmi hirvi

Érettségi után öt hónapot töltöttem kint Finnországban egy családnál. Három gyerekre vigyáztam. A legkisebb még nem beszélt, másfél éves volt, a középső három és fél, a legnagyobb már olvasott is (bár még nem járt suliba), ő hat és fél éves volt. Amikor kimentem, akkor tudtam két fontos szót: sapka, szekrény, és köszönni, megköszönni. Egyébként ők azért akartak magyar lányt, mert az apuka odavolt a magyar kultúráért (borokért) és a nyelvünkért, és gyakorolni is akarta. Ez nyilván az én finn nyelvbeli haladásomnak némi gátat szabott, de ha akartam volna, nyilván találhattam volna módot a beszédre.

A gyerekek tényleg nagyon jó nyelvtanárok. Egyrészt türelmesek is – valószínűleg ők még emlékeznek arra, hogy hogyan sajátították el ők a nyelvet, másrészt meg azok, akiknek van kisebb testvérük, nem akadnak fenn azon, hogy te, felnőttként nem értesz valamit – elvégre a tesó sem érti még, tök normális jelenség. És egyébként meg az. Miért gondoljuk nyelvtanulóként, hogy nem az? Miért érezzük magunkat zavarban? És miért blokkol ez? Hm? Akár el is fogadhatjuk, hogy a nyelv elsajátítása egy hosszabb folyamat eredménye, amelynek egy része úgysem a tudatos szinten zajlik, hanem különböző ingerek sorozatán keresztül ivódik mélyebbre, telepszik meg bennünk. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy “szintet léptünk” – jobban megértjük, könnyebben kifejezzük magunkat, aztán már a telefonálás sem para…

A finnek egyébként csak azokat a műsorokat szinkronizálják, amik az elvileg még olvasni nem tudó korosztálynak szólnak, és már az iskoláskorú gyermekeknek vetített adás is mindig eredeti nyelven történik, felirattal.  Jól is tudnak a finnek angolul. (És ez általában jellemző a skandinávokra is, bár ottani ilyen jellegű tapasztalatom csak annyi van, hogy tényleg bárhol bárkivel találkoztam – benzinkutas, pincér, állatorvos, asztalos – folyékonyan, jó kiejtéssel beszélt angolul.) Gondolj bele: ha mindent eredeti nyelven néznél, feliratosan, akkor hamarabb a füledbe mászna egy-két kifejezés? Hamarabb elő is tudnád szedni? Segítek: igen. 🙂

Elég érdekesen tanultam meg finnül: igazából olyan szituban nem nagyon voltam, ahol a korombeliekkel cseverésztem volna, és a szókincsem ismét csak enyhén szólva is limitáltnak tekinthető: popsikenőcs, csipa, sakkfigurák nevei, áfonyás süti, különféle szaunázáshoz kötődő kifejezések 🙂 és ilyenek. De mondjuk tudom a babfotelt is (legalábbis azt, hogy ők hogy hívták.) Ja, és egy gyerekdalt az öt színes lufiról, akik közül mindig egyet elfújt a szél, és a végén már nem maradt egy sem… (Egyébként ezek tök jók a többes szám és az egyes szám gyakorlására, mert mindig eljutunk ahhoz a ponthoz, amikor már csak egy van, legyen az zöld üveg, kiskacsa, vagy lufi.) Az apuci evangélikus lelkész, ezért nyilván minden étkezésnél elmondtuk az asztali áldást, azt is tudom: Siunaa Jeesus ruokamme, ole aina luonamme. Aamen. (A Miatyánkot nem tudom.)
Ahogy említettem, a nagyfiú már jól tudott olvasni, és azt is tudta, hogy én nem tudok finnül, mégis gyakran kért arra már az első napokban, hogy én olvassak neki(k). Ráadásul képregényt, méghozzá az Asterix-et. Egy kukkot sem értettem, nyilván egy csomó mindent rosszul is ejtettem ki (bár a finn nyelv is kegyes az írás és kiejtés tekintetében, úgy mondják, ahogy írják (szemben mondjuk az angollal, ahol a “gh”-t ejtheted g-nek, vagy f-nek. És mondjuk az angolok a C betűt önmagában “szí”-nek ejtik, de a cat szóban például pont nem… – A francia legalább következetesebb ebből a szempontból.)

Utólag már látom, hogy milyen ösztönösen vezetett engem ez a fiúcska a nyelv természetes elsajátításának útján… Vittem magammal egy finn nyelvkönyvet egyébként, amihez néha leültem, de igazából “csak” konstatáltam a leckéket lapozgatva, hogy jé, már ezt is tudom, ezt is, ezt is és ezt is. Jaaa, hogy ezt így hívják? Aha, oké. Végül is nem baj, hogy tudom, mi a hivatalos neve. De mégis tudtam használni így is, hogy nem tudtam a nevét…

Egy kis aktualitás: Joulupukki (Korvatuntturiban lakik, és az Finnország ám).

Joulupukki

Folyt. köv. 🙂

p.s.: Bocs, KG, aszittem, ma már elárulom, mi az új 66 napos projektem, aminek amúgy már a második napján tartok (nulladik is volt). De ér rákérdezni 🙂

Mirabeau-híd: http://www.youtube.com/watch?v=Mf0FVM5PAIg

5 ilmapalloa: http://www.youtube.com/watch?v=-cMav_sOros

Joulupukki: http://www.youtube.com/watch?v=PPBTol8mwaQ

Advertisements

Nyelvemlékeim I.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kikérem magamnak! Igenis kellett tanulni EGY évig az oroszt, negyedikben! El is tudom mondani, hogy: jázsivuvgyirévnyeÁdéndfdómenómecsitiri. Igaz, hogy onnan már elköltöztünk azóta, de sebaj, ezt mind tudom! 🙂

  2. Ne vágjatok fel ennyire, én még EGYETEMEN is 3 félévig kötelező jelleggel tanultam oroszt! Bányászati szaknyelvvel súlyosbított 5-ös záróvizsgám volt, ami alapfoknak felelt meg akkor. Összesen 9,5 évig tanultam oroszt, bár – és erre nem vagyok büszke, de ez van – minimálisnál is kevesebb aktív maradt meg belőle. Viszont tudok olvasni cirill írást, valszeg írni is tudnék – hmmm, ezt ki fogom próbálni mindjárt. A szláv nyelvekben egy rakás szót megértek, illetve ha látom leírva, tudom értelmezni – ez hatalmas királyságos és überhasznos szkill.
    Mókás egyébként az aktív és passzív szókincs aránya és az aktiválódási folyamat, amikor bekerülsz a natív környezetbe. I love this gém. (mert az egy szép madár… 😀 )

  3. komment update: csont nélkül leírtam cirillel, hogy továris prepadavatyel, já dakládüváju van, nyikto ne otszusztvujet. Jesssz! 😀

  4. Gyorsan ide a folytatást is, rendkívül élveztem! A ps-ben említett hanyagságért még számolunk… 😉 Na de mi az?! lécci-lécci! 🙂

  5. És a vizipatkányok a liftben? Az ő szörcsögésük az smafu? Ha már leltárba vetted a fontos finn mondatokat, szerintem ezt sem lehet kihagyni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s