fűnyíró

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, de az üveghegyen innen (ennek még lesz jelentősége) szóval élt tizenegy kisnyókus.
A nyókusok nagyon szerettek focizni. Egy szép napsütéses reggelen el is határozták, hogy játszanak egy meccset – a hétvégén, a hegyekbe’ fönn.

Igen ám, csak akadt egy kis bökkenő. A fű hatalmasra nőtt, és már a nyókusodút verdeste. Ekkora fűben képtelenség játszani.

A nyókusok összedugták a fejüket, hogy mitévők legyenek. Végül arra jutottak, hogy két megoldás van: az egyik az, hogy lenyírják a füvet. A másik pedig, hogy elszívják. Utóbbi ötletet hamar elvetették, mert belátták, ha focizni akarnak, akkor jobb, ha nem tompítják le magukat.
Maradt tehát a fűnyírás. Csakhogy az egész megyében csak egyetlen egy valakinek volt fűnyírója: és ez Milton volt, a félelmetes medve, aki az üveghegyen innen lakott, a csipkebokorerdőben, ahol minden órában villámlott, és a csipkebokrok aljában víziszörnyek tanyáztak. (Miltonról, a medvéről még az is köztudott volt, hogy fűnyíróját ugyanolyan becsben tartotta, mint a pásztorok a juhaikat, amelyek ugye szintén kiválóan alkalmasak a gyep rendben tartására – hacsak nem akarsz a fűben heverészni.)

A kisnyókusok edzője, (a Coach bá’) didaktikai szempontból a legkisebb, legfélősebb nyókust választotta, mert biztos volt abban, hogy a nyomi kisnyókus felkészült a feladatra, képes megbirkózni vele, és azt is tudta, hogy nyókuska megerősödve tér vissza hozzájuk a medve fűnyírójával.

Ezt mondta neki:

– Nyókuska, menj, hozd el a medve fűnyíróját. Tudom, hogy képes vagy rá, hiszen ellenállhatatlan vágyat érzel ahhoz, hogy  a hétvégi hegyi focihoz a te konstruktív közreműködéseddel tegyük rendbe a pályát. Biztos vagyok benne, hogy már most megvan benned minden szükséges erőforrás, ami az utadon felbukkanó akadályok legyőzéséhez szükséges, és tudattalanod végtelen bölcsessége mindig megmutatja számodra a legökologikusabb megoldást. 
Fogd ezt a mappát, és ha feladattal találod magad szemben, csak nyisd ki valahol, mert ebben megtalálod az összes enelpés eszközt, amelyek segítségével bármilyen helyzetet képes vagy megoldani. 

A nyókus őrs kórusban kántálta:

“Ésez ííígy van.”

A kisnyókus félelemmel a szívében, de izgatottan vágott neki az útnak. A legjobban az üveghegyen való átkeléstől tartott, hiszen nem volt nála hegymászó felszerelés, és tudta, hogy kötél nélkül igen veszélyes a sziklamászás. Szerette ugyan az extrém sportokat, de a free climbing kipróbálását későbbre tartogatta. Különösen a fára mászást kedvelte. Bár amióta egyszer leesett, leesett, kitörött a lába, azóta kicsit parázik. Huncut egy nyókus volt, újra fára ment, hogy azt a negatív rögzítést felülírja.

Ahogy őrlődött magában, egyszer csak eszébe jutott, hogy hát nem is kell megmásznia az üveghegyet, hiszen ők is és Milton is az üveghegyen innen élnek.

A csipkebokorerdőt egy gyors vesszőfutással átszelvén a víziszörnyek birodalmába érkezett. Kiderült róluk, hogy delfinek, akik segítőkészen felajánlották szolgálatukat, így a kisnyókus a delfinek hátán szörfözve érkezett meg a medve házához. Az utazást az óránként menetrendszerűen megjelenő vihar tette még izgalmasabbá, hiszen ilyenkor olyan nagy hullámokon lovagolhatott, amilyeneket azelőtt még csak youtube-on látott. Nagyon élvezte, hogy új mozgásformát sajátíthatott el, gondolta is magában, hogy nia manó, milyen izgalmas is az élet a Nyókusföldön kívüliekkel.

Így feldobódva érkezett meg a medve házához. Illedelmesen bekopogott. A medve nagyon meglepődött, hogy valaki ellátogatott hozzá, és tulajdonképpen meg is volt hatódva. Ezt természetesen magának sem is merte be, és főleg nem mutatta ki, hiszen akkor mi lesz az énképével. Zordan kérdezte a kisnyókust:

– Mi járatban errefelé, te kisnyókus?

– Szia Milton! A többiekkel elhatároztuk, hogy a hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, és focizunk egy jót. A fű azonban olyan hatalmasra nőtt, hogy abban nem tudunk játszani. Szükségünk van a fűnyíródra, azért jöttem, hogy elkérjem.

– Jól van, kisnyókus. Ha már ilyen nagy utat tettél meg, és legyőzted az elibéd tornyosuló, félelmetesebbnél félelmetesebb akadályokat, ha kiállsz még egy próbát, akkor kölcsönadom nektek a fűnyírómat.

A kisnyókus korábbi önmaga simán betojt volna ezektől a szavaktól, de az utazás során olyannyira megerősödött, hogy érdeklődve várta, mi lesz az az utolsó feladat, amelynek megoldása a célja eléréséhez segíti.

A medve rekedtes hangján így folytatta:

– Jól figyelj, kisnyókus. Egy nagyon nehéz feladatot kapsz. Eddig még minden enelpésnek beletört a bicskája. De tudom, hogy te nagyon sokat fejlődtél, és képes vagy arra, hogy tudattalanod határtalan erejének segítségével megtaláld a lehető legjobb választ a kérdésre. 

A kisnyókus hetykén válaszolta:

– TUDOD, MIT, MEDVE? Ez ííígy van.

– Kisnyókus! Mondj nekem egy közeli metaforát!

A kisnyókus büszként állta a medve pillantását, és összeszedve minden erőforrását, olyan közel hajolt a medvéhez, hogy már a szájszagát is érezte, és odasúgta a medve fülébe:

– METAFORA!

(u.i.: A kisnyókus és a medve nagyon jól egymásra hangolódtak, pikk-pakk barátokká váltak. Telefonszámot és e-mail címet cseréltek, és mire a kisnyókus hazaért, konstatálta, hogy a medve már be is jelölt e facebook-on. Írt is neki:

Hello Milton,

Nagyon örülök a találkozásnak. A többiekkel szervezünk egy mikulásbulit a hétvégén, a foci után. Biztos vagyok benne, hogy ellenállhatatlan vágyat érzel ahhoz, hogy a többi nyókust is megismerd, és a kellemes mozgás után felfrissítsd magad egy jó…

A fűnyírót köszönjük, a pálya tökéletes, a fű már szárad. A bulira sütünk sütit, gyere el, nagyon vicces lesz. Jól fogod magad érezni!

free hug,

Nyókus

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s